Sziasztok !

Ez a kedvences sorozat szerintünk szuper jó lehet mindenkinek, aki később, akár évek múlva is szeretne kicsit visszatekinteni, visszaemlékezni, hogy mik okoztak neki örömet, mik történtek vele. Persze az érzésekre emlékezni fogunk, de néha jól tud esni megőrizni tárgyak, események emlékét is, ami sokkal könnyebben megy, ha leírjuk, lefotózzuk őket ! 🙂 Szóval ebbe vágtunk mi most bele, minden hónapban lejegyezzük, különböző témakörök alapján a kedvenceinket. Ez a januári duplán különleges lesz, hisz egyrészről ez az első ilyen poszt a blogon, másrészről egyből két részből fog állni.

Jöjjön most az első rész ! 🙂

2018 – január – kategóriák:

  • Kedvenc könyv (Zsófi):
    Hú, nehéz. Ebben a hónapban elég sokat tudtam szerencsére olvasni, mégis a legkedvencebb L. Ritók Nóra – Láthatatlan Magyarország c. könyve volt. Valószínű azért is, mert éppen szakdolgozat írásban vagyok, és mert ezt tanulom, ezeket a nézeteket vallom, így gondolkodom és imádom a munkáját. Nem egy könnyű könyv, nem egy gyors könyv, nagyon sok az emészteni való benne, de nekem nagyon kerek lett a végére, sok minden amit az egyetemen hallottam, tapasztaltam, vagy gyakorlatokon láttam, azok összeértek bennem a könyv által. Szóval ez. Ja meg még egy, amit nem tudok kihagyni. Minden évben újraolvasom Neil Gaiman Coraline c. könyvét, és valahogy mindig télen esik rá a választásom. Biztos jelent ez valamit, na de megunhatatlan. És amúgy, Neil Gaimen …
  • Kedvenc film, sorozat (Marci) :
    The End of the F***ing World : Olyan,mintha egy kissé sötétebb stílusú Wes Anderson forgatókönyv alapján készült volna. (Bizonyos tekintetben egy sötétebb és felnőttebb verziója a Moonrise Kingdom-nak).
    Ez a korszak, és bizonyos stílusjegyek nekem már a Stranger Things-nél is bejöttek, ami szintén Netflix gyártmány.
  • Kedvenc helyeink (Zsófi, Marci) :
    – Normafa : Januárban (is) rengeteget jártunk ide, idén itt láttunk először havat 🙂
    – Hármashatár-hegy: Itt tavaly már jártunk egyetlen egyszer, de akkor annyira nem nyerte el a tetszésünket, viszont most egy kedves ismerősünk, barátunk szülinapi reggelét ünnepeltük meg itt kutyákkal, a második hóesésben, úgyhogy csodálatos volt, és sokkal jobb részeken kalandoztunk, mint mikor először itt jártunk. Plusz pont, hogy közelebb van, mint a Normafa, és kevesebb az embertömeg is 🙂
    – Fekete : kávé, kávé, kávé, az egyik legkedvesebb helyünk a Fekete, mindig visszatérünk ! 🙂 Ráadásul most januárban itt kezdtük Pumi újraszocializációját, úgyhogy még fontosabb januári helyszín volt ez.
    – njoy : jóga, jóga, kutyák, közösség : annyi helyen dícsértük már, hogy csak ismételnénk önmagunkat, de nagyon szeretjük, szuper emberek építgetnek minden betévedőt, plusz egy csomó januári emlékünket, örömünket, ismeretségünket köszönhetjük nekik ! #njoypower
    – Ljubljana : nincs mit ragozni, imádunk utazni, és csodás hely ! 🙂 Kötelező darabja a listának.
  • Kedvenc instax képünk (Zsófi, Marci):

Ti írtok #bestofJanuary-t? 🙂 Mik voltak a kedvenceitek ?

Leave a Reply

* Checkbox GDPR is required

*

I agree